2010. július 23-24.
  Két kategóriában rendeztek versenyt, UL A1 motoros sárkány ill. UL A2 merevszárnyú repülő kategóriákban. Mindkét kategóriában a kétszemélyes repülők vehettek részt.
 
Palicz Erik és Váradi Csaba kettős
Klubunk részéről Palicz Erik és Váradi Csaba kettős vett részt a versenyen az UL A2 merevszárnyú repülő kategóriában.

Nagy csatában a verseny végére sikerült a versenytársakat megelőzve megszerezni az első helyet így az ezzel járó Nemzeti Bajnoki címet is!


 
 
Ezúton is gratulálunk nekik!
 

Csoportkép


  2010. május 8.
 

Mindenkit szeretettel várunk a Debreceni repülőtéren megrendezésre kerülő
Centenáriumi Aero piknikre május 22-23-án.

Részeles program a plakáton!

  2010. május 1.
 

A FŐNIX REPÜLŐKLUB DEBRECEN egy újabb szolgáltatással bővítette az eddigi lehetőségeit. Május 1-én légi esküvőt szervezett, melyet először csináltak a debreceni repülőtéren.

 

A repülőtéri fotózkodás után az ifjú párt és az esketést végző papot Szmutku Feri barátunk repítette a levegőbe MORANE típusú gépével. Egy rövid bevezető beszéd után a repülőtér felett körözve mondták ki a boldogító igent a násznép nagy megelégedésére, melyet a klub hangár előtt hallgattak Váradi Csabi jóvoltából hangfalon keresztül kierősítve.
 
 

Reméljük a kezdeményezés folytatódik és másoknak is megtetszik majd a speciális ceremónia, annál is inkább, mert a helyi újságokba is bekerült a szokatlan esküvő.

 

további képek

  2010. április 24.
 

100 ÉVES A DEBRECENI REPÜLÉS rendezvény sorozat
nyitó programja:
- FOTÓ ÉS MAKETT KIÁLLÍTÁS

  Airport Debrecen Kft. és a Főnix Repülőklub közös centenáriumi repülős rendezvényeinek nyitó programjaként, FOTÓ és MAKETT kiállítást szervezett a Debrecen Plázában.

 
további képek

  2010. február 25.
 

A téli időszak az elméleti repülés ideje a klubokban általában. Így az FRKD is szervezett ismeretfelújító és újdonságokról szóló előadást, melynek helyszíne a Jerikó utcai Városi Művelődi Központ.

A két hetenként csütörtök este tartandó előadásokat igen magas színvonalon és élvezetesen Dr. Rohács Sándor tartja, melyre szeretettel várjuk nem csak a klub tagokat, hanem mindenkit, aki érdeklődik a repülés elmélete iránt.

  Az időpontok:
  • január 28.
  • február 11.
  • február 25.
További, szervezés alatt a márciusi program.
 
  2010. január
  Január végén egy STING 2000 UL-lel gazdagodott a Főnix Repülőklub gépállománya, melynek boldog tulajdonosa és pilótája Jenet László.
 
STING-2000-UL
STING-2000-UL
 
további képek

  2009. november 5.
 
Klubunk éves rendes közgyűlést tartott, ahol meghívott vendégként jelen volt az Airport Debrecen Kft. ügyvezetője, Farkas András is.  
   A repülőtér igazgató jelenléte azért volt fontos ez alkalomból, mert bejelentette a klubtagság felé a már régen várt hangárbérleti szerződés módosítást 2010-től, mely szerint kedvező feltételekkel az egyéni szerződések helyett a klubbal köt szerződést az Airport.
Továbbá ismertette a klubbal közösen tervezett jövő évi "100 éves a debreceni repülés" centenáriumi helikopter és old timer repülőgép találkozó megrendezésének szándékát május 21-23 között a debreceni repülőtéren, mely jelenleg még csupán előkészületi állapotban van, végleges döntés a pénzügyi támogatástól függ.
 
 

Évzáró klubos buli a Platán Hotelben december 12-én lesz!


 

 Következő rendezvényünk a hagyományos évzáró klubos buli a Platán Hotelben december 12-én lesz.
Január a téli szakmai továbbképzés, az adminisztráció és a befizetések rendezésének hónapja lesz.
Februárban folytatjuk a szakmai továbbképzést és készülünk a tavaszi elmélet vizsgákra.


 További kérésem az lenne, hogy a "kapcsolatok" részben a funkcionáriüsoknak mindnek az
info@fonixrepuloklub.hu E-mail címe legyen, mert úgy sem nézi senki az egyénileg kiosztottat.
Én meg legalább ezt a címet néha megnéztem, hogy írtak-e valamit !!!

Köszi! Pista

 

  2009. október 24.
  Kolbász túra Békéscsabára.  
 
A tavalyi "kolbász túránkon" felbuzdulva újra kirándulást szerveztünk a békéscsabai reptérre október 24-én.
   A legalább 3 sárkány és 3 merevszárnyúval tervezett repülőtúrából a reggeli erős szél miatt végül is csak egy bátor sárkányos és utasa, valamint a Zlin 142 -es 2 fővel vágott neki a légi országútnak. Ezúttal mi négyen biztonságosabbnak láttuk autóval elmenni erre fantasztikusan jó hangulatú Kolbász fesztiválra, amit valószínű jövőre is felkeresünk, remélhetőleg újra szárnyon.
 
 



további képek

 


  2009. október 3.
  A Főnix Repülőklub Debrecen néhány tagja kihasználva a verőfényes vénasszonyok nyarát túrarepülést szervezett 2 motoros sárkánnyal és a ZLIN 142-essel 2009 . október 3-án, szombaton. A cél azon repülőterek meglátogatása volt, ahol még motoros sárkánnyal nem jártunk.  
 

Így jutottunk el a szentesi, a kiskunfélegyházai, a jakabszállási és a matkópusztai repülőterekre.

Szentest viszonylag könnyen megtaláltuk 1ó35 perces repülés után. Szívélyes klubtagok fogadtak minket.

Kiskunfélegyháza már nem volt egy egyszerű eset a megtalálás szempontjából GPS nélkül, csupán térkép alapján. De állítólag még az arrafelé ismerősök is elnézik a placcot néha. Kár, hogy a régi épület már csak a nagy idők tanúja és kihasználatlanul egy csendes életet élő sporterpülőtér mementója.

Jakabszállás mindennek az ellenkezője, amit a magyar kisgépes repülés nyomorúságos helyzetéről tudunk általában. Óriási élet, gyönyőrűen levágott fű, sok kisgép, sok ember, prosperáló szálloda, kiváló étterem vendégekkel és Nádas Tamás műrepülő Európa Bajnokunk műrepülésében csodálkozhattunk ezen az irigylésreméltó repülőtéren.

A következő reptér Matkópuszta volt, ahol a nagy reményekkel megépült repülőtéren kísérteties csend honolt. Az irányító torony viszont fenomenális látvány ezen a kihalt reptéren. Egyébként tökéletes rend és a munkaterületeken levágott fű fogadott minket. Innen már csak 165 km-t kellet megtennünk hazáig. A a kecskeméti repülőtér miután nem üzemelt direkt mehettünk LHDC irányába a már életrekeltett GPS szerint, ami nem is tett most rossz szolgálatot az élénk ÉNY-i széleltérítés miatt.

Összesen 370 km-t repültünk, amit majd még folyt. köv. máskor is, új repülőtereket felfedezve.

A résztvevők: Dr. Rohács Sándor/ Dr. Hangya Kálmán ZLIN142, Tóth Dávid/Tóth Imre SES,Deleff István/Váradi Csaba SES. Az útról készült fotók a fotó galériában láthatók.

képek



  2009. szeptember 11-12.
 


UL repülők BAZUL - KUPA
versenye a miskolci repülőtéren került megrendezésre, melynek hagyományosan járulékos része a szombati APOLLO taláklozó, mely immár XII. alkalommal hívta egybe az ország és a közeli külföld kisgépes és UL pilótáit. A Bazul -KUPA merevszárnyú UL-ek
I. helyezettje JUHOS ISTVÁN
FŐNIX REPÜLŐKLUB DEBRECEN pilótája és társa TUMBÁSZ JÓZSEF az AEROKLUB HAJDÚSZOBOSZLÓ tagja által alkotott vegyes páros lettek.
A II. helyezést is a FŐNIX REPÜLŐKLUB DEBRECEN két pilótája szerezte meg PALICZ ERIK  és HÁLÓ KRISZTIÁN személyében.
Ezúton is gratulálunk nekik!


Fényképek az egri APOLLO találkozón készültek.
 


  2009. június 26-28.
  A Főnix Repülőklub Debrecen
szervezésében június 26-28.
között folytatódott
az immár hagyományos
AIRPORT TÚRÁK sorozat,
melynek keretén belül ezúttal a krakkói II. János Pál
pápáról elnevezett, évi 3 milliós utas forgalmú regionális, nemzetközi repülőteret látogattuk meg.
 
 

Szakmai programunkban szerepelt az évenként ismétlődő krakkói Aero Piknik - repülőnap- és a repülőmúzeum megtekintése.

A kirándulás része volt a világhírű wielickai sóbánya megnézése  a kellemes hangulatú belváros séták mellett, valamint  hazafelé jövet a zakopanei kitérő is. A programon nagy számban vettek részt klubtagjaink, az Airport Debrecen Kft. dolgozói, egyéb repülős szakemberek és családtagjaik.

képek


 

2009. június 6-14.

Üdvözlet Torinóból! Klubtagunk dr. Varga György turistaként eljutott három napra Torinóba, ahol 2009. június 6-14. között rendezték a World Air Games 2009 légi világjátékokat, a repülőssportok olimpiáját.
Minden repülési ágazat versenyeit egy időben és gyakorlatilag egy helyen. A versenyszabályokat úgy alakították, hogy a közönség előtt óránként váltakozva más-más sportág versenyei zajlottak, látványos körülmények között. (A motoros sárkányosok pl. nem preciziós navigációban, hanem páros körrepülésben versenyeztek.)

A magyarok közül Asztalos István ejtőernyős célbaugrásban első helyen végzett.
Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő
és a Thuróczy Ferinc sárkányrepülő duó ötödik,
 

Inzsöl Gyula modellezésben hetedik helyen végzett a világranglisták első tíz helyezettjéből álló versenyben.

Klubtagunk az alábbi "képeslapokat" küldte Torinóból.

Üdv: Varga Gyuri

2009. május 30-31.

Május 30-31-én gyermeknapi sétarepülés és aszfalt rajz verseny a debreceni repülőtéren a DEBRECEN PLÁZA és a FŐNIX REPÜLŐKLUB DEBRECEN szervezésében.

A résztvevők ajándékokat, a nyertesek ingyenes repülési lehetőséget kapnak az általuk választott géppel, kivéve a műrepülőgépet, mely csak fizetős verzióban vehető igénybe.

Repülési lehetőség:

C 152 kis repülőgép (1 utas)

APOLLO FOX ultrakönnyű repülőgép (1 utas)

Z 142 műrepülőgép ( 1 utas )

MORANE repülőgép (3 utas)

Motoros sárkány ( 1 utas )

2009-03-15

MRSZ díjátadó ünnepség.

2008-as Nemzeti Bajnok lett együléses UL kategóriában klubtagunk Palicz Erik!

Ezúton is gratulálunk neki!

Bővebben az ünnepségről - www.hunul.net oldalon olvasható.

Palicz Erik gépével

2008-01-21

"Újra szárnyal a Debrecenben a Főnix" címmel cikk jelent meg klubunkról
a Hajdú-Bihari Naplóban.

Ittt olvasható.